2008. július 22., kedd

Az elmúlt napok, hetek, hónapok

Már legalább 2 hónapja nem írtam semmit, ezért biztosan sok minden kimarad a blogból.Sajnos.
Szerencsére Marcika teljesen beilleszkedett a bölcsibe, már szinte örült, ha menni kellett.Kicsit nehezen ment, de sikerült.Biztosan segített, hogy talált magának egy kis barát nőt, akivel egész nap együtt játszanak, esznek és még egymás mellett is alszanak.Aisa a neve, egy török származású kislány.Rózsika néni azt mondta, hogy azért vannak annyira összeszokva, mert mindketten nyugodt, jó gyerekek. Nem tudom elképzelni, hogy Marcika nyugodt, itthon valahogy nem ezt mutatja.Amúgy végre egyre többet beszél, bár még mindig vannak dolgok, amiknek Ő külön nevet adott és ezeket csak mi értjük.
  • NYUNYA vonat
  • NYUMMA cumi
  • PÁM párna
  • INI Mama (ráadásul mindkettőnek ezt mondja)
  • DIGUM cukor, csoki és mindenféle finomság

Igazából a szókincsét már nem tudnám felsorolni, mert tényleg sokat beszél, próbálja utánozni a szavakat, amiket mi mondunk.Néha csak pár betűt sikerül kimondani neki.

Ha olyan kedve van, akkor tud egyedül enni, de néha azért még etetni kell.

Szerencsére ha arról van szó, akkor mindkét Mamájával jól elvan, ha Apa motoros találkozóra megy, akkor egész hétvégén Mamánál van Töki, mert én melózok.Hétköznap meg, ha dolgozok, akkor Anyu viszi meg hozza a bölcsibe, aztán meg nála van, amíg Apa nem megy érte.Most éppen egy kis kutyust szereztünk neki oda Anyuhoz, így most van mivel szórakozzon.Picinek neveztük el, mert ezt olyan édesen mondja ki.Csak a kiskutya bírja a kiképzést!!!!!!!

A pelust esze ágában sincs eldobni.Mindig csak akkor szól, ha már jön a kaki.Nagyon nem idegesít a dolog, mert ha majd teljesen érett lesz rá, akkor menni fog.Csak a dédi mamától hallgatom minden nap, hogy miért van még Marcikának pelusa.Na mindegy, majd egyszer.

Alvással nincs gondunk, az én alvókámat örökölte.Este 9-or elalszik és reggelig egy szava sincs.Néha úgy kell ébreszteni, hogy induljunk a bölcsibe.Egyébként nagy fiú még mindig.Már majdnem 100 cm magas, és kb 17 kg.Nagyfiú, símán elveszik a bölcsibe a nála 1 évvel idősebb gyerekek között.

Most éppen apával küzdenek, mert délután sikerült 3 és fél órát aludnia, így most nem nagyon akar lefeküdni.Persze azért tudom, hogy majd 10 perc és már alszik is, mint a bunda.

Egyébként most 2 hét szünet van a bölcsibe, így egész nap együtt voltunk.Olyan jó volt!Sokszor annyira hiányzik, amikor 2 napot melózok, hogy sírni tudnék, de sajnos ez van. Dolgozni kell.Megcsináltatjuk Apa fogsorát és bizony nem 2 Ft lesz. A 25000-os gyes mellett ez nem menne.

Azt hiszem nagyjából ennyi.Felteszem a képeket egykét mondattal és azok többet elárulnak az elmúlt hetekről.

1 megjegyzés:

pavelancsika írta...

Na végre! Már azt hittem feladod. (majd én is eltünök pár hónap múlva hihi, de most nagy a szám :) )