2007. augusztus 8., szerda

2007.08.07. Kedd

Kedd reggel megint fél 8-kor keltünk.Reggeliztünk, majd indultunk sétálni, mert jöttek Szilviék is.Piacoztunk egyet, majd mentünk a szökőkúthoz.Jót játszottak a gyerekek.Mi meg jót beszélgettünk.
Aztán mentünk a templom kerthez, mert ott voltak Ágiék és Szilvi beszélni akart vele.
Onnan dm, meg pelus vásárlás a Gabi-Gáborban.Hát az nekünk kicsi, de Bencének nagyon jól bevált.
Mire hazaértünk Marci nagyon álmos volt.Aludt 2 órát.Miután felkelt ebédelt majd összepakolásztunk a lakásban.Olyan 4 óra felé átjött a dédi mama, mert látni akart minket.Annyira hiányoztunk neki, hogy át kellett jönnie.Utána nem sokkal jött Apa is.Olyan 5 óra felé már nagyon mehetnékje volt az én kisfiamnak, ezért felöltöztünk és kerültünk egyet.
Hazaértünk, megvacsiztunk és Marcika nagyon -nagy bohóc lett.
A fejére húzta a szennyes tartóját.
Nagyon tetszett neki.
Aztán már a kisautóra is úgy ült rá, hogy a fejére húzta.


És a motor sem maradhatott ki.


Tuti, hogy azért csinálta, mert nevettünk rajta és produkálta magát.Az biztos, hogy nekem folyt a könnyem úgy nevettem.
Fürcsi után rögtön beájult.

Nincsenek megjegyzések: