2007. augusztus 28., kedd

2007.08.27. Hétfő

Az éjszaka hajnal 3-tól kb fél 5-ig szórakoztunk Marcikával.Egyszerűen nem akart visszaaludni.Kellett ennyit aludni nap közben.Még köztünk is csak forgolódott egyfolytában.A végén 9-kor sikerült felkelnünk.Szilvi telefonált, hogy jönnek sétálni.Gyorsan összekaptuk magunkat.Még így is vártunk rájuk vagy fél órát, mert Bence nem akarta a mesét otthon hagyni.:-)
Piacoztunk meg szökőkutaztunk.Közben pedig jókat beszélgettünk.A gyerkőcök meg jól eljátszottak.Délre értünk haza, de negyed 1-kor már Marci aludt.Majdnem felébresztettem, mert elfelejtettem le némítani a telefonom és Szilvi hívott.Megint összeveszett a másik barátnőjével, Ágival és valakinek el kellett mesélnie.Hát én voltam az a valaki.Meghallgatom, de azért egy kicsit rossz, mert annak idején én voltam a bűnös.Mert Szilvi nem vele sétál, hanem velem.Kicsit gyerekes dolog, de hát ez van.
Marcika aludt fél 3-ig.Na gondoltam megint nem alszunk éjszaka.
Nagyon jó kedvvel ébredt és üres pocakkal, mert megevett egy csomó borsólevest.Utána összepakolásztunk és még mielőtt apa hazaért fel is porszívóztunk.Apa kicsit pihizett meg Manóval játszott.Aztán kitaláltam délutáni programnak, hogy menjünk ki a Tescoba bicajjal.Persze Apa nem nagyon örült, de belement.Azt mondja tönkreteszem ezzel a bicajozással.Pedig egy kis mozgás neki sem árt.Na jó én beszélek!!Csak amióta fogyózok, azóta mozgok én is!
Megvettük a holnapi főznivalót, aztán jöttünk haza.Még hintáztunk egy kicsit, majd Marcika cumija leesett a porba.Mondtuk neki, hogy nem adjuk oda, mert koszos lett és majd fönt megmossuk.Erre Ő fogta apa lakáskulcsát, ráadásul pont azt amivel az ajtó nyílik és elindult hazafelé.Ennyire könnyen még soha nem jöttünk fel!!!!!
Itthon a fiúk vacsiztak, aztán játszottunk egy kicsit és fürcsi után fél 10-kor került Marcika ágyba.

Nincsenek megjegyzések: