2007. november 2., péntek

2007.11.02. Péntek

Tegnap éjjel tuti,hogy a szuri miatt nem aludtunk.Ugyanis ma éjszaka este fél 10-től reggel fél 9-ig egy szó nélkül aludtunk.Nem semmi alvókája van Marcikának.Amit persze nem bánok.Volt kitől örökölnie.
Reggel megkajáltunk,majd felöltöztünk és elindultunk sétálni.Piacra mentünk,majd onnan a szökőkúthoz.Vittük a motort is,így nem időztünk sokat a kútnál.Jöttünk hazafelé.Közben bementünk a dm-be, a pékségbe.A pékségtől Marcika minden áron a suli felé akart menni.Szilviékkel mindig arra megyünk.Végül is mindegy volt, hogy merre megyünk.Délben jöttünk haza.Marcika el is aludt egyből.Apa olvasott én meg megfőztem.Aztán gépeztem.Végre sikerült beillesztenem a bannert.Na meg egy kicsit kidíszítettem a blogunkat.Már nagyon régen megcsináltam ezeket, csak nem tudtam beilleszteni.Na most sikerült.
2-kor jöttek hozzánk Apukámék.Jöttek felköszönteni Kálmit.Csak most értek ide, mindig volt valami.Marcika nem ébredt fel rá.Már egy fél órája itt voltak Apuék,amikor benéztem hozzá.Szerintem hallgatózott.Ült a kiságyban és csendben várt.Közben Apának be kellett mennie a céghez, mert ügyeletes volt ma.Addig Marcika evett egy kicsi meg Tatáékkal játszott.Jó kedve volt nagyon.Szerencsére Apa gyorsan végzett és jött is haza.Apukámék 4-ig maradtak.Aztán mi is megkajáltunk,majd játszottunk.Néha kicsit leültem a géphez,Apa meg csinálta a festék szóróját.Marcika meg bohóckodott.Jó kedve volt.Vacsizni nem vacsizott,ugyanis fél 7 fele banánt akart enni.Hát sikerült neki kettőt bevágnia.Nem csoda, hogy nem akart enni.Egész este itthon voltunk és játszottunk.9-kor mentünk fürödni és ma is pillanatok alatt elaludt Manó.

1 megjegyzés:

pavelancsika írta...

Láttam sikerült a bannert beilleszteni. A képek is nagyon jók!